Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek
Egészségügyi szolgáltatások nyújtására

Hatályos: 2026. május 31 napjától

  • Általános rendelkezések

    1. A jelen általános szerződési feltételek („ÁSZF”) szabályozzák az UrgentCare Tanácsadó és Egészségügyi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, mint Szolgáltató („Szolgáltató”) által nyújtott egészségügyi szolgáltatások („Szolgáltatások”) igénybevételére vonatkozó feltételeket, ide értve a Szolgáltató és a Szolgáltatások igénybevevője között létrejött, egészségügyi szolgáltatás nyújtására vonatkozó jogviszonyra irányadó feltételeket.

 

  1. Az ÁSZF alkalmazandó a Szolgáltató által a Páciensek részére nyújtott valamennyi Szolgáltatásra, valamint a Szolgáltató és a Páciensek között ezen Szolgáltatások nyújtása céljából létrejött valamennyi jogviszonyra, függetlenül attól, hogy azokat személyes látogatás során vagy távolról, telemedicina keretében veszik igénybe, illetve attól, hogy az igénybe vett Szolgáltatások költségeit egészségbiztosítási pénztár vagy bármely más harmadik fél téríti-e.

 

  1. Értelmező rendelkezések

    1. ÁSZF: jelen általános szerződési feltételek. 

 

  1. Beleegyező nyilatkozat: a Páciens által a Rendelőben történő bejelentkezéskor tett írásbeli nyilatkozat, amelyben a Páciens a számára nyújtott egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos megfelelő tájékoztatás birtokában hozzájárul az ellátás igénybevételéhez, valamint elfogadja az ahhoz kapcsolódó feltételeket, ide értve a jelen ÁSZF és az Adatkezelési Tájékoztató rendelkezéseit.

 

  1. Előfizetés: A jelen ÁSZF III. pontja alapján a Szolgáltató és az Előfizető között létrejövő keretjellegű jogviszony. 

  • Előfizető: az a – főszabály szerint – magánszemély, aki személyesen a Rendelőben, vagy online a www.orvosmost.hu honlapon keresztül a IV. pontban ismertetett valamelyik éves előfizetési csomagunkat kiválasztotta, az Előfizetéshez tartozó – az Előfizető és az általa megjelölt Kedvezményezettek számához igazodó – éves díjat megfizette, és létrejött közte és a Szolgáltató között az egészségügyi szolgáltatás igénybevételének jogosultságát biztosító megbízási szerződés, továbbá az előfizetése aktív. 


  • Eütv.: az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény.


  • Kedvezményezett: az Előfizető által megjelölt természetes személy, aki az előfizetés alapján a Szolgáltatás igénybevételére jogosult.


  • Kezelőorvos: a Szolgáltató alkalmazásában álló, vagy egyéb szerződés alapján a Szolgáltató nevében eljáró konzultáns orvos, aki a Páciens adott egészségügyi állapotával kapcsolatos konzultációs és terápiás tervet meghatározza.


  • Páciens: a Szolgáltató egészségügyi szolgáltatásait ténylegesen igénybevevő vagy abban részesülő, 16. életévét betöltött magánszemély. 


  • Ptk.: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 

  1. Rendelő: a Szolgáltató által üzemeltetett vagy igénybe vett egészségügyi ellátó hely, ahol a Szolgáltató a Szolgáltatásokat ténylegesen nyújtja, és ahol a Páciensek személyes megjelenés keretében veszik igénybe az egészségügyi ellátást.

  • Szolgáltató

A szolgáltató neve: UrgentCare Tanácsadó és Egészségügyi Szolgáltató Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság.

Székhely: 2097 Pilisborosjenő, Ezüsthegyi út 59. 

Cégjegyzékszám: 13-09-215850 

Adószám: 23271243-2-13 

Vezető tisztségviselő: Dr. Bakonyi György Attila, Dr. Bakonyi Tamás   

E-mail cím: info@orvosmost.com

Rendelő címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 107.

Rendelési idő: hétköznap 10-20 óra között

Honlap: www.orvosmost.hu

Telefon: +36302980137

A Szolgáltató tevékenységét a Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztály által kiadott Működési engedély (BP-02/NEO/0800-3/2022) alapján végzi.

Az egészségügyi szolgáltató egyedi azonosító száma: 135702

Felelősségbiztosítás: Generali Biztosító: 95665005939794100

Betegjogi képviselő és elérhetősége: Dr.Munk Julianna,  julianna.munk@ijsz.bm.gov.hu, +36204899520

  • Szolgáltatás(ok): a Szolgáltató által jelen ÁSZF alapján nyújtott egészségügyi szolgáltatások, melyek részletesen jelen ÁSZF IV. pontjában kerülnek kifejtésre. 

  1. A Szolgáltatás igénybevételére vonatkozó jogviszony

    1. A Szolgáltatások kizárólag Előfizetés keretében vehetők igénybe. A Szolgáltató eseti jelleggel igénybe vehető egészségügyi szolgáltatást nem nyújt. A Szolgáltató jogosult arra, hogy orvosszakmai mérlegelése alapján, egyedi esetben Előfizetéssel nem rendelkező személy részére is ellátást nyújtson. Ilyen esetben a nyújtott Szolgáltatások – ideértve az orvosi konzultációt is – ellenértéke a Szolgáltató által közzétett, a Szolgáltatás igénybevételének időpontjában hatályos díjtáblázat szerint kerülnek meghatározásra, és egyebekben a jelen ÁSZF szabályai alkalmazandók. 

 

  1. Az előfizetésen alapuló egészségügyi szolgáltatás igénybevételére való jogosultság biztosítására irányuló jogviszony abban az esetben jön létre, ha a 16. életévét betöltött magánszemély
  • személyesen a Rendelőben, vagy online a www.orvosmost.hu honlapon keresztül kitölti az adatlapot, 
  • a jelen ÁSZF rendelkezéseit megismeri és azokat magára nézve kötelezőként elfogadja, 
  • az Adatkezelési Tájékoztató rendelkezéseit megismeri és elfogadja, 
  • valamint megfizeti az általa választott előfizetési csomag alapján, az Előfizetőre és az általa megjelölt Kedvezményezettekre figyelemmel, személyenként számított teljes éves díjat.

A 16. életévét be nem töltött Előfizető csak saját részére köthet Előfizetési szerződést, és a Ptk. szabályai szerinti teljes cselekvőképessé válásáig a hatályos jogszabályok értelmében önállóan nem utasíthat vissza olyan beavatkozásokat, amelyek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be.

 

  1. A III.2. pontban foglalt feltételek teljesítésével az éves díj Szolgáltatóhoz történő beérkezésével a Szolgáltató és az Előfizető között megbízási jogviszony jön létre és a szerződő fél Előfizetővé válik. Az Előfizetés keretjelleggel szabályozza az egészségügyi szolgáltatások igénybevételének feltételeit. Az Előfizető kifejezetten elfogadja, hogy a fentiek szerint közte és a Szolgáltató között a jelen ÁSZF szerinti jön létre a megbízási jogviszony, és – eltérő rendelkezés hiányában – az egészségügyi szolgáltatás igénybevételéhez külön írásbeli szerződés megkötése nem szükséges.  Az előfizetői jogviszony önmagában nem minősül egészségügyi szolgáltatás igénybevételére irányuló jogviszonynak, hanem megbízási díj fizetése ellenében teljesítendő Szolgáltatások igénybevételének lehetőségét biztosítja a jelen ÁSZF-ben meghatározott feltételek szerint. Az Előfizetés létrejöttéről az annak során keletkezett dokumentáció egyidejű megküldésével az Előfizető emailben kerül értesítésre a III.2. pontban rögzített szerződéskötési folyamat lezárultával, azaz a vonatkozó éves díj beérkezését követően.

 

  1. Az Előfizető jogosult az Előfizetés keretében egy vagy több Kedvezményezettet megjelölni, akik jogosultak a Szolgáltatások igénybevételére. Az Előfizető tetszőleges számú Kedvezményezettet jelölhet meg. Az Előfizetés díja a megjelölt személyek számához igazodik, azaz az Előfizető és minden egyes Kedvezményezett külön díjtételnek minősül. Az Előfizetés kezdőnapját követően további Kedvezményezett megjelölése az adott Kedvezményezettre vonatkozó külön Előfizetés megkötésével lehetséges. Az Előfizető köteles gondoskodni arról, hogy a Kedvezményezett a Szolgáltatások igénybevételének feltételeit, így különösen a jelen ÁSZF és az adatkezelési tájékoztató tartalmát megismerje.

 

  1. A Szolgáltatás igénybevételével – ideértve különösen az ellátás igénylését, illetőleg a Beleegyező nyilatkozat kitöltésével és aláírásával történő személyes, időpontra történő rendelői bejelentkezést – a Szolgáltató és a Páciens között egyedi egészségügyi szolgáltatási jogviszony jön létre. Az ilyen egyedi jogviszonyra a jelen ÁSZF rendelkezései irányadók, külön írásbeli szerződés megkötése hiányában is. A Szolgáltató az egészségügyi szolgáltatás nyújtása során minden esetben a ténylegesen ellátott Pácienssel áll egyedi egészségügyi jogviszonyban, és az ellátással kapcsolatos jogok és kötelezettségek – ideértve különösen a tájékoztatáshoz, beleegyezéshez és adatkezeléshez kapcsolódó jogokat – a Pácienst illetik meg, illetve terhelik.

  • A Szolgáltató által nyújtott Szolgáltatások

    1. A Szolgáltató által nyújtott Szolgáltatás Előfizetésen alapuló, magánfinanszírozású, járóbeteg-ellátás keretében nyújtott, ún. „urgent care” jellegű egészségügyi szolgáltatás, amely alapvetően elsősegélynyújtást, heveny panaszok ellátását foglalja magában, tehát elsősorban akut, a Páciens számára sürgető ellátást igénylő, de kórházi fekvőbeteg-ellátást vagy komplex sürgősségi beavatkozást nem igénylő panaszok kivizsgálására és kezelésére irányul. A Szolgáltatás keretében a Páciens gyors orvosi vizsgálatban, alapvető diagnosztikai ellátásban, valamint szükség szerinti terápiás beavatkozásokban és javaslatban részesül, és a Szolgáltató a rendelkezésre álló kompetenciák keretei között gondoskodik az ellátás megszervezéséről és irányításáról. A Szolgáltatás keretében ellátható esetek különösen – de nem kizárólagosan – enyhébb Légúti fertőzéses megbetegedések, heveny fülpanaszok, füldugulás,húgyúti panaszok, nem súlyos hasi panaszok, kiütéses, gyulladásos bőrpanaszok, rovarcsípések, kötőhártya- és szemhéjgyulladások, kisebb szemsérülések, mozgásszervi panaszok, kisebb sérülések, valamint egyéb, sürgős orvosi megítélést igénylő, de nem életveszélyes állapotok kivizsgálása és kezelése. A Szolgáltató által nyújtott „urgent care” jellegű ellátás keretében a Szolgáltatásokat nem egyes szakterületek szerinti szakrendelések keretében nyújtjuk. nem az adott panasz szerinti szakterület szakorvosai végzik, hanem olyan orvosok, akik a jelen ÁSZF-ben, valamint a Szolgáltató honlapján meghatározott panaszok ellátásában gyakorlattal rendelkeznek, és az ilyen jellegű akut esetek ellátásában jártasak.

 

  1. A Szolgáltató a Szolgáltatásokat kizárólag a Rendelőben történő személyes megjelenés keretében, illetve telemedicina útján nyújtja; rendelőn kívüli ellátást, ideértve különösen, de nem kizárólagosan a házhoz hívás keretében történő szolgáltatást, nem biztosít.

 

  1. A Szolgáltatás nem minősül sürgősségi ellátásnak, továbbá nem minősül fekvőbeteg-ellátásnak, és nem alkalmas életveszélyes, illetve azonnali, komplex beavatkozást igénylő állapotok teljes körű ellátására. A Páciens tudomásul veszi, hogy ilyen esetekben – különösen életveszély, súlyos állapotromlás vagy azonnali beavatkozást igénylő tünetek fennállása esetén – a megfelelő sürgősségi ellátás igénybevétele indokolt, ideértve különösen a mentőszolgálat értesítését vagy az illetékes sürgősségi betegellátó szolgáltató felkeresését.

 

  1. A Szolgáltató a Szolgáltatás jellegéből fakadóan korlátozott diagnosztikai és terápiás kapacitással működik, amelyet a Páciens a Szolgáltatás igénybevételével kifejezetten tudomásul vesz.

 

  1. A Szolgáltató által nyújtott előfizetések és azok tartalma
    1. Kiemelt Csomag
  • Orvosi konzultáció rendelőben (6 alkalom/év)
  • Kezelőorvos által elrendelt szükséges kontrollok korlátozás nélkül
  • Telefon, email és videókonzultáció (telemedicina) korlátlanul
  • Ágy melletti ultrahang vizsgálat
  • Vizelet gyorsteszt
  • Kiegészítő beavatkozások – 10% kedvezmény
  • Laborvizsgálatok listaáron

 

  1. Extra Csomag
  • Orvosi konzultáció rendelőben (6 alkalom/év)
  • Kezelőorvos által elrendelt szükséges kontrollok korlátozás nélkül
  • Telefon, email és videókonzultáció (telemedicina) korlátlanul
  • Ágy melletti ultrahang vizsgálat
  • Vizelet gyorsteszt
  • Kiegészítő beavatkozások – 20% kedvezmény
  • Éves szív- és érrendszeri kockázatfelmérés (Szív-, érrendszeri rizikószűrés, Daganatos betegségek rizikófelmérése, BMI, Basal metabolic rate, testzsír százalék, Vérnyomásmérés, nyugalmi EKG, pulzoxymetria, Laborvizsgálat, ami tartalmazza: teljes vérkép, vizelet általános és üledék vizsgálat, HsCRP, karbamid, kreatinin, GFR, Na, K, Ca, Cl ionok, összfehérje, májfunkció (albumin, bilirubin, GOT, GPT, GGT, AP), szérum vas, transzferrin, ferritin, koleszterinek, triglicerid, vércukor, HgbA1c („90 napos” vércukor), pajzsmirigy szűrés (TSH), D-vitamin, illetve 40 év feletti férfiaknak PSA 

 

  1. A IV.5.1. és IV.5.2. pontokban meghatározott előfizetési csomagok tartalma személyenként értendő. Ennek megfelelően az adott csomagban biztosított szolgáltatások és konzultációs alkalmak külön-külön illetik meg az Előfizetőt és minden egyes Kedvezményezettet, feltéve, hogy az adott személyre irányadó éves díj megfizetésre került.

 

  1. Az egészségügyi Szolgáltatásokat magyar vagy angol nyelven nyújtjuk; amennyiben a Páciens ezen nyelvek egyikén sem tud megfelelően kommunikálni, jogosult tolmácsot igénybe venni saját hatáskörben és költségére. A tolmács igénybevételéről és annak biztosításáról a Páciens köteles gondoskodni, a Szolgáltató tolmácsot nem biztosít. A Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás nyújtását megtagadni vagy elhalasztani, amennyiben a Páciens és az ellátást nyújtó egészségügyi szakember között a megfelelő kommunikáció – ideértve különösen a tájékoztatás megértését és a beleegyezés érvényes megadását – nem biztosított. A tolmács a Szolgáltatóval nem áll jogviszonyban, annak tevékenységéért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. A Páciens a tolmács jelenlétének biztosításával kifejezetten tudomásul veszi és hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltatás nyújtása során a tolmács a Páciens személyes adatait, ideértve különösen az egészségügyi adatokat is, megismerheti. A Páciens egyúttal kifejezetten felmenti a Szolgáltatót és az ellátásban részt vevő egészségügyi dolgozókat az orvosi titoktartási kötelezettség alól a tolmács jelenlétével és a vele történő kommunikációval összefüggésben. A Páciens felelőssége, hogy a tolmács megfelelően járjon el, és a tudomására jutott adatokat bizalmasan kezelje; a Szolgáltató a tolmács adatkezeléséért és titoktartásáért nem felel.

 

  1. Az éves előfizetési csomag a díjfizetés napjától számított 365 napig érvényes. Az Előfizetés alapján az Előfizető és minden olyan Kedvezményezett, akire tekintettel az éves díj megfizetésre került, személyenként jogosult az adott csomagban biztosított számú rendelői látogatásra, azaz orvosi konzultációra az érvényességi időszakon belül. Az adott személyre irányadó konzultációs alkalmak felhasználását követően az adott személy további rendelői konzultációira a Szolgáltató honlapján feltüntetett csökkentett vizitdíjak alkalmazandók. A telemedicina keretében nyújtott szolgáltatások és időpontok a személyenként biztosított rendelői konzultációs alkalmak számát nem érintik.

 

  1. A Szolgáltató külön online belépési vagy ügyfélfiók-felületet nem biztosít. A Szolgáltató az Előfizető kérésére telefonon vagy e-mailben tájékoztatást nyújt az Előfizetés általános adatairól, így különösen az Előfizetés érvényességi idejéről, lejáratának időpontjáról és a díjfizetéshez kapcsolódó adatokról. Az egyes Páciensek által igénybe vett Szolgáltatásokra, felhasznált konzultációs alkalmakra és fennmaradó keretre vonatkozó tájékoztatást a Szolgáltató kizárólag az érintett Páciens részére, illetve az általa erre kifejezetten feljogosított személy részére ad. A Szolgáltató az egyes orvosi konzultációkat követően az érintett Pácienst tájékoztatja az adott személyre irányadó Előfizetésből felhasznált alkalmakról és a fennmaradó keretről. A Szolgáltató az Előfizetés lejáratát megelőzően elektronikus úton értesítést küld az Előfizető részére.

 

  1. Az Előfizetés kizárólag a konzultációs díjat fedezi; minden olyan diagnosztikai és kezelési jellegű szolgáltatás, amelyet a Kezelőorvos szükségesnek ítél, külön fizetendő a Szolgáltató honlapján közzétett árlista szerint az V. ponttal összhangban.

 

  1. Amennyiben a Páciens állapota a Szolgáltató által nyújtott Szolgáltatások keretében nem látható el megfelelően, a Szolgáltató jogosult a Pácienst más, megfelelő egészségügyi szolgáltatóhoz irányítani. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Szolgáltatás körén kívül eső ellátásokért, körülményekért, ideértve különösen azok elérhetőségét, időbeliségét, költségeit és eredményességét. 

  • Díjazás

    1. A Szolgáltató az előfizetési csomag éves díjában foglalt konzultációkon túlmenő Szolgáltatások tekintetében díjazásra jogosult. Ezen Szolgáltatások ellenértéke a Szolgáltató honlapján közzétett, valamint egyidejűleg a Rendelőben kifüggesztett, a Szolgáltatás igénybevételének időpontjában hatályos árjegyzék szerint kerül meghatározásra. A Szolgáltató a Szolgáltatás megkezdése előtt a Pácienst szóban is tájékoztatja a rá irányadó Szolgáltatások díjáról és az esetlegesen felmerülő egyéb költségek várható mértékéről. 

 

  1. A díj – eltérő megállapodás hiányában – a Szolgáltatás igénybevételével egyidejűleg esedékes, és kiegyenlíthető készpénzben, bankkártyával vagy azonnali banki átutalással.

 

  1. Amennyiben a Páciens, illetve az Előfizető olyan számla kiállítását igényli, amelyet egészségpénztárnál vagy egyéb harmadik félnél kíván elszámolni, köteles erre irányuló igényét a számla kiállítását megelőzően külön jelezni a Szolgáltató részére, valamint a számla kiállításához szükséges adatokat hiánytalanul megadni. A Szolgáltató az utólagosan előterjesztett számlázási igény teljesítésére nem köteles.

 

  1. A 18. életévét be nem töltött Páciens által igénybe vett, az Előfizetési csomag tartalmán túl nyújtott Szolgáltatások díjának megfizetéséért – eltérő megállapodás hiányában – a törvényes képviselő, illetve az Előfizető felel.

 

  1. A Kezelőorvos által felírt vagy javasolt gyógyszerek, valamint gyógyulás során szükségessé váló gyógyászati segédeszközök beszerzése és költsége a Pácienst terheli, és nem képezi a Szolgáltatás részét. 

 

  1. A Szolgáltató jogosult az árjegyzék egyoldalú, jövőbeni hatállyal történő módosítására. Az árjegyzék módosítása a honlapon történő közzététellel lép hatályba, és a módosítás a hatálybalépést követően igénybe vett Szolgáltatásokra alkalmazandó.

 

  1. A Szolgáltatások igénybevételének menete

    1. Az egészségügyi ellátás igénybevételéhez a Páciens telefonon veszi fel a kapcsolatot a Szolgáltatóval (telefonos egészségügyi egyeztetés). A kezdeti kapcsolatfelvétel során a Páciens – vagy a nevében eljáró személy – megadja az ellátás megszervezéséhez szükséges alapvető azonosító és elérhetőségi adatokat, valamint ismerteti tüneteket és panaszokat. A Páciens köteles a Szolgáltatót pontos, valós és teljes körű információval ellátni egészségi állapotáról. A telefonos kapcsolatfelvétel a Páciens nevében harmadik személy által is kezdeményezhető. A Szolgáltató jogosult feltételezni, hogy az eljáró személy a Páciens felhatalmazása alapján jár el, és a rendelkezésére álló információkat a legjobb tudomása szerint adja meg.

 

  1. A telefonos kapcsolatfelvételt követően egy szakképzett egészségügyi szakember – aki legalább ápolói szintű szakmai képesítéssel rendelkezik – előzetes állapotfelmérést („telefonos állapotfelmérés”) végez a Páciens által közölt tünetek alapján. Ennek során értékeli, hogy a Páciens állapota a Szolgáltató Szolgáltatásainak körébe tartozik-e, valamint az ellátás indokoltságát és sürgősségét. Amennyiben a Páciens panasza a Szolgáltató szakmai kompetenciáján kívül esik, a Szolgáltató a Pácienst a rendelkezésre álló információk alapján a megfelelő ellátás igénybevételéről tájékoztatja. Amennyiben a panasz a Szolgáltató hatáskörbe tartozik, a szakember a szakember az ellátás megszervezése érdekében időpontot egyeztet, szükség esetén aznapi vagy a legkorábbi megfelelő időpontra. Amennyiben a szakmai megítélés alapján a Páciens állapota személyes megjelenést nem igényel, a Szolgáltató a Szolgáltatás telemedicina keretében történő nyújtását javasolhatja, és ennek megfelelően telemedicinás konzultációra egyeztet időpontot. A telefonos állapotfelmérés és időpontegyeztetés tehát nem pusztán adminisztratív jellegű, hanem előzetes szakmai szűrésen alapuló állapotértékelés és ellátásszervezési folyamat, azonban nem helyettesíti a személyes orvosi vizsgálatot és értékelést. A Páciens tudomásul veszi, hogy a telemedicinás ellátás igénybevételének lehetősége minden esetben az adott eset orvosszakmai megítélésétől függ, és a Szolgáltató jogosult annak alkalmazhatóságát egyedileg mérlegelni. A Páciens tudomásul veszi és kifejezetten elfogadja, hogy a telefonos egészségügyi egyeztetés nem minősül egészségügyi ellátásnak, tanácsadásnak, orvosi konzultációnak, továbbá a telefonos egészségügyi egyeztetés által adott tanácsok nem egyenértékűek szakképzett orvos által adott tanácsokkal. A telefonos egészségügyi egyeztetést követően a Páciens által hozott döntésekért, további egészségügyi szolgáltatás esetleges elmaradásáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. Amennyiben a kapcsolatfelvétel nem a Páciens által történik, a Szolgáltató a rendelkezésre álló információk alapján végzi el a telefonos állapotfelmérést, amelynek korlátait a Páciens tudomásul veszi.

 

  1. Időpontfoglalás a fentieknek megfelelően kizárólag telefonon történhet 8:00 és 20:00 között. Az időpont a Szolgáltató szóbeli visszaigazolásával jön létre. Amennyiben a Páciens nem jelenik meg a foglalt időpontján, az adott konzultációs alkalma nem minősül felhasználtnak és az nem kerül levonásra az éves előfizetési keretéből.

 

  1. A Páciens jogosult a lefoglalt időpontot annak kezdő időpontját megelőzően bármikor lemondani. A Páciens tudomásul veszi, hogy a lemondás, illetve a meg nem jelenés az együttműködési kötelezettség körébe tartozik, és az ebből eredő következményekért a Szolgáltató nem tartozik felelősséggel; e körben különösen a jelen ÁSZF XII.6–XII.7. pontjai irányadók.

 

  1. A Rendelőbe érkezéskor a Páciens köteles a recepción jelentkezni. Időpontfoglalás Előfizetéssel nem rendelkező személy részére is lehetséges, azonban a Szolgáltatás tényleges megkezdésének feltétele – amennyiben a Páciens nem Előfizető és nem Kedvezményezett – a III. pont szerinti szerződéskötési folyamat teljesítése. Ennek érdekében javasolt legalább 15 perccel a lefoglalt időpont előtt érkezni a szükséges adminisztráció elvégzése érdekében. Minden alkalommal érvényes személyazonosító okmány, illetőleg – amennyiben releváns – TAJ kártya bemutatása szükséges.

 

  1. A Páciens a Szolgáltatás igénybevételét megelőzően a Rendelőben kitölti és aláírja a Beleegyező nyilatkozatot. Az ellátás feltétele, hogy a Páciens a beleegyezés megadására jogosult és képes legyen; ennek hiányában az ellátás kizárólag a törvényes képviselő hozzájárulásával vehető igénybe. 

 

  1. A 16. életévét betöltött, de a Ptk. szerint teljes cselekvőképességgel még nem rendelkező Páciens esetében a beleegyezés megadására – a vonatkozó jogszabályok keretei között – a Páciens jogosult, azonban a Szolgáltató jogosult meghatározott beavatkozások, illetve ellátási helyzetek esetén a törvényes képviselő bevonását vagy hozzájárulását kérni.

 

  1. A Páciens – állapotától függően, az esetleges várakozási idő figyelembevételével – az orvosi konzultációt megelőzően stabilizáló, fájdalomcsillapító ellátást kaphat szakdolgozótól is.

 

  1. Az orvosi konzultáció során – ideértve a telemedicina keretében nyújtott konzultációt is – a panaszok és tünetek alapján a Kezelőorvos tájékoztatja a Pácienst a kezelési tervről és annak előre látható további költségeiről. A Kezelőorvos további diagnosztikai vizsgálatokat is szükségesnek ítélhet, amelyeket a Szolgáltató honlapján található árlista alapján, a Páciens beleegyezését követően végez el vagy rendel meg. A Páciens tudomásul veszi, hogy telemedicina keretében megkezdett konzultáció során a Kezelőorvos jogosult orvosszakmai mérlegelése alapján úgy dönteni, hogy a Páciens személyes megjelenése szükséges; ilyen esetben a Kezelőorvos erről a Pácienst tájékoztatja, és a Szolgáltató a személyes konzultációra időpontot egyeztet.

 

  1. Amennyiben az ellátást követően gyógyászati segédeszköz alkalmazása indokolt, a Szolgáltató a Páciens részére az eszköz használatáról megfelelő tájékoztatást nyújt.

 

  1. Amennyiben a Páciens ismételt kezelése vagy kontrollvizsgálata indokolt, a következő vizit időpontját a Szolgáltató lehetőség szerint a helyszínen egyezteti a Pácienssel.

 

  1. Ha a Kezelőorvos a vizsgálat során úgy ítéli meg, hogy a Páciens kezelése másik egészségügyi szolgáltatónál indokolt, a Pácienst erről tájékoztatja, és a Páciens beleegyezését követően lehetőség szerint továbbirányítja a megfelelő szolgáltatóhoz. A Páciens által hozott döntésekért, a további egészségügyi szolgáltatás elérhetőségéért, időbeliségéért, eredményességéért, az azzal kapcsolatban felmerülő költségekért, illetve annak esetleges elmaradásáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.

 

  1. A nyitvatartási időre vonatkozó információk a Szolgáltató honlapján érhetők el. 

 

  1. A Páciens jogai és kötelezettségei

    1. A Páciens jogosult arra, hogy: 
  • az emberi méltósághoz való jogát a Szolgáltató mindenkor tiszteletben tartsa;
  • számára egyéniesített formában teljes körű tájékoztatást kapjon az Eütv. szerint, ideértve a Szolgáltatás nyújtása során megállapított egészségi állapotáról, az orvosi vizsgálat eredményeiről, az esetlegesen azonosított betegségekről és azok lefolyásáró, a javasolt Szolgáltatás jellegéről, annak kockázatairól és az egyéb szükséges egészségügyi kezelésekről, illetőleg, amennyiben a Szolgáltatónál nem részesíthető az egészségi állapota által indokolt legrövidebb időn belül a szükséges ellátásban, tájékoztatni kell őt arról, hogy az adott ellátás mely egészségügyi szolgáltatónál biztosítható. A 18. életévét be nem töltött Páciens esetében a Szolgáltató a tájékoztatást – a vonatkozó jogszabályok keretei között – a Páciensnek és a törvényes képviselőnek is megadhatja, figyelemmel a Páciens önrendelkezési jogára és az egészségügyi adatok védelmére;
  • megjelölje azokat a személyeket, akik jogosultak a Páciens egészségi állapotára vonatkozó információk megismerésére;
  • megismerje és hozzáférjen a Szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos egészségügyi dokumentumokhoz, és az abban foglalt adatokhoz, információkhoz, azokba betekintsen, és azokról saját költségére másolatot kapjon, kivéve, ha jogszabály eltérően rendelkezik, vagy ha a Szolgáltatónak jogalapja van a másolat kiadásának megtagadására. A másolat megszerzéséhez a Páciensnek erre vonatkozó kérelmet kell benyújtania;
  • kezdeményezze az egészségügyi dokumentációjának kiegészítését, vagy kijavítását;
  • a Szolgáltató a páciens önrendelkezési jogát, ideértve az ellátás visszautasításának jogát tiszteletben tartsa, amely kizárólag törvényben meghatározott esetekben korlátozható. Az ellátás visszautasítása esetén a Páciens esetleges állapotromlásának kockázatát a Páciens maga viseli, azért a Szolgáltatót, illetve a Kezelőorvost felelősség sem közvetlenül, sem közvetetten nem terheli. A Páciens a beleegyezését bármikor visszavonhatja, azonban a beleegyezés alapos ok nélküli visszavonása esetén köteles a felmerült költségeket a Szolgáltató részére megtéríteni.
  • az egészségügyi ellátása során tudomásra jutott személyes és egészségügyi adatai tekintetében az orvosi titoktartás követelményei maradéktalanul érvényesüljenek. 

 

  1. A Páciens kötelezettséget vállal arra, hogy:
  • a Szolgáltatóval a tőle telhető legteljesebb mértékben együttműködik, ennek keretében a tudomása szerinti valamennyi, a Szolgáltatás nyújtásához szükséges körülményt feltárja a Szolgáltató, illetve a Kezelőorvos előtt, és a Szolgáltatás teljesítéséhez szükséges segítséget megadja; így különösen minden korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőiről, minden, az egészségügyi ellátást érintő, általa korábban tett jognyilatkozatáról tájékoztatást nyújt;
  • Saját betegségével összefüggésben tájékoztatást nyújt mindarról, amely mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen a fertőző betegségekről és a foglalkozás végzését kizáró megbetegedésekről és állapotokról;
  • a Szolgáltatóval egyeztetett időpontban megjelenik, és magával hoz egy fényképes azonosító okmányt, illetve a TAJ kártyáját a személyes adatainak hitelt érdemlő igazolása érdekében;
  • a Szolgáltatás nyújtása során és a gyógykezelésével kapcsolatban pontosan betartja az utasításokat;
  • haladéktalanul tájékoztatja a Szolgáltatót a Szolgáltatással összefüggésben felmerülő bármely komplikációról, és további konzultációt kezdeményez;
  • szolgáltatási díjat fizet a Szolgáltatónak;
  • betartja a Szolgáltató működési rendjét, és tiszteletben tartja más páciensek és a személyzet jogait és érdekeit.

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei

    1. A Szolgáltató és a Kezelőorvos jogosult arra, hogy:
  • megkövetelje, hogy a Páciens valós és teljes körű információt szolgáltasson egészségi állapotáról;
  • a tudományosan elfogadott vizsgálati és terápiás módszerek közül – a hatályos jogszabályok keretei között – szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó, általa, illetve az ellátásban közreműködő személyek által ismert és gyakorolt eljárást. Ezen jogosultság nem érinti a Páciens beleegyezéshez és az ellátás visszautasításához való jogosultságát. 
  • más orvost vagy egyéb szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozót a Páciens vizsgálatára, illetve a konzultációban való közreműködésre felkérni, továbbá konzílium összehívását javasolni, 
  • belső szabályzatokat állapítson meg a Páciensek Rendelőben tanúsított magatartására vonatkozóan, és ezek betartását megkövetelje;
  • a Páciens által lefoglalt időpontot szervezési vagy egyéb okból módosítsa, a Pácienst a lehető leghamarabb értesítve és megfelelő új időpontot felajánlva;
  • jogszabályban meghatározott esetekben megtagadja az ellátást, vagy megszüntesse a Szolgáltatás nyújtását, különösen, ha a Szolgáltatás nem biztosítható megfelelő minőségben a Páciens szerződésszegése, együttműködésének hiánya, valótlan adatszolgáltatása vagy az utasítások be nem tartása miatt, ideértve például a bizalmi viszony hiányát az orvos és a Páciens között, vagy ha az a Páciens számára ellenjavallt, vagy ha orvosi megítélés szerint nem szolgálja a Páciens legjobb érdekét
  • harmadik fél egészségügyi szolgáltatót vonjon be a Szolgáltatás nyújtásába a Páciens beleegyezésével;
  • a Szolgáltatásért díjazást kapjon a honlapon közzétett árlista szerint.

 

  1. A Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy:
  • a Szolgáltatást az adott időpontban irányadó orvostudományi színvonalnak megfelelően, a Szolgáltatótól általában elvárható gondossággal és a jogszabályi előírásoknak megfelelően, a tevékenysége gyakorlására előírt szakmai és etikai követelmények maradéktalan betartásával nyújtja;
  • tájékoztatja a Pácienst a vizsgálat eredményeiről, egészségi állapotáról, lehetséges betegségekről és azok lefolyásáról; a szükséges egészségügyi ellátás elérhetőségéről, jellegéről és céljáról; valamint a kockázatokról, következményekről és lehetséges alternatívákról; a Páciens kérdéseit megválaszolja, és a Páciens kérésére a fentieket írásban reprodukálható formában is megadja;
  • tájékoztatja a Pácienst a Szolgáltatás nyújtása előtt, alatt és után fennálló, az ellátás eredményét befolyásoló korlátozásokról;
  • a Szolgáltatás nyújtását megfelelően dokumentálja és nyilvántartja;
  • a Páciens személyes és egészségügyi adatait bizalmasan kezeli;
  • a Szolgáltatása nyújtása során tiszteletben tartja a Páciens emberi méltósághoz való jogát, és az egyéb betegjogait. 

  • Panaszkezelés

    1. A Páciens jogosult az egészségügyi ellátással kapcsolatban a Szolgáltatónál szóban, illetve írásban panaszt tenni.

 

  1. A panasz benyújtható személyesen a Rendelőben, írásban postai úton, illetve elektronikus úton e-mailben a Szolgáltató által a honlapján, illetve jelen ÁSZF-ben megadott elérhetőségeken.

 

  1. A Szolgáltató a szóbeli panaszt – amennyiben az azonnal nem orvosolható – írásba foglalja, és annak egy példányát a Páciens részére átadja vagy megküldi.

 

  1. A panasznak – a hatékony kivizsgálás érdekében – tartalmaznia kell különösen a Páciens azonosításához szükséges adatokat, a panasz tárgyának leírását, a kifogásolt esemény időpontját és körülményeit, a Páciens által kért intézkedést vagy megoldást (amennyiben van ilyen).

 

  1. A Szolgáltató a panaszt haladéktalanul kivizsgálja, és ennek eredményéről a Pácienst a lehető legrövidebb időn belül, de legfeljebb annak beérkezésétől számított harminc munkanapon belül írásban tájékoztatja. A panasz kivizsgálása során a Szolgáltató megvizsgálja a rendelkezésre álló egészségügyi dokumentációt és egyéb iratokat, szükség esetén meghallgatja az érintett egészségügyi dolgozókat és egyéb közreműködőket, indokolt esetben további információt kér a Panaszostól, értékeli, hogy történt-e szakmai, szervezési vagy egyéb jellegű hiányosság. Amennyiben a panasz kivizsgálása során további adatok beszerzése szükséges, a Szolgáltató jogosult a Pácienstől kiegészítő információt kérni; ilyen esetben a kivizsgálás határideje a szükséges adatok beérkezéséig szünetel. 

 

  1. A panasz kivizsgálásának eredményeként a Szolgáltató a panaszt megalapozottnak minősíti és megteszi a szükséges intézkedéseket, vagy a panaszt részben megalapozottnak minősíti és ennek megfelelően intézkedik, vagy a panaszt elutasítja, amely döntését indokolni köteles. 

 

  1. A Szolgáltató a panasz kivizsgálásának eredményéről szóló tájékoztatásban ismerteti a megtett vagy tervezett intézkedéseket, illetve az elutasítás indokait.

 

  1. A Szolgáltató a beérkezett panaszokról nyilvántartást vezet, amely tartalmazza különösen a panasz benyújtásának időpontját, tárgyát, a kivizsgálás módját és eredményét. A panasszal és annak kivizsgálásával kapcsolatos dokumentumokat a Szolgáltató 5 évig megőrzi.

 

  1. A panaszjog gyakorlása nem érinti a Páciensnek azon jogát, hogy a külön jogszabályokban meghatározottak szerint – a panasz kivizsgálása érdekében – a betegjogi, ellátottjogi képviselőt foglalkoztató szervhez és más szervekhez forduljon.

 

  1. Személyes adatok védelme

A Szolgáltató a Páciens személyes adataira vonatkozó adatkezelést minden esetben a hatályos jogszabályokban foglaltak maradéktalan betartásával, így különösen az Általános adatvédelmi rendelet (GDPR, Az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 sz. rendelete) információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben (Info. tv.) valamint a 1997. évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően, a Szolgáltató Adatkezelési Tájékoztatójával összhangban végzi.

  • Orvosi titoktartás

A jelen ÁSZF alapján létrejött valamennyi jogviszony, valamint az ahhoz kapcsolódó bármely adat, információ és cselekmény – ideértve különösen a Páciens személyes és egészségügyi adatait, amelyek az ellátás során az abban részt vevő személyek tudomására jutnak – üzleti, illetve különös védelmet élvező orvosi titoknak minősül. A Szolgáltató és a Szolgáltatás nyújtásában részt vevő személyek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az ilyen adatokat és információkat bizalmasan kezelik, és gondoskodnak arról, hogy azok illetéktelen személyek tudomására ne jussanak. A Szolgáltató a fenti adatokat és információkat harmadik személy részére kizárólag a Páciens előzetes írásbeli hozzájárulásával adhatja át, kivéve, ha az adattovábbítást jogszabály kötelezővé teszi, vagy arra hatóság, illetve bíróság kötelezi. A titoktartási kötelezettségtől a Szolgáltató és a közreműködők ésszerű mértékben eltérhetnek abban az esetben, ha az adatok közlésének elmaradása a Páciens vagy más személy életét, testi épségét vagy egészségét veszélyeztetné.

 

  1. Felelősség

    1. A Szolgáltató a jelen ÁSZF alapján nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat a hatályos jogszabályoknak, valamint a szakmai szabályoknak megfelelően, az adott helyzetben általában elvárható gondossággal nyújtja. A Szolgáltató kijelenti, hogy megfelel a Szolgáltatás nyújtásához szükséges jogszabályi feltételeknek, rendelkezik a szükséges hatósági engedélyekkel és felelősségbiztosítással, továbbá biztosítja, hogy a Szolgáltatás nyújtásához igénybe vett közreműködők is megfelelnek azoknak, illetőleg rendelkeznek a szükséges szakmai képesítésekkel, jogosultságokkal. A Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás teljesítéséhez közreműködőket igénybe venni, akiknek tevékenységéért a Páciens felé úgy felel, mintha a Szolgáltatást maga nyújtotta volna. A Szolgáltató felelősséggel tartozik különösen a Szolgáltatás nyújtása során:
  • a diagnosztikai és kezelési tevékenység szakmai szabályoknak való megfeleléséért,
  • a Páciens megfelelő tájékoztatásáért és beleegyezésének beszerzéséért,
  • valamint a felhasznált eszközök és alkalmazott eljárások szakmai megfelelőségéért.

 

  1. A Szolgáltató felelőssége – a jogszabályok által megengedett keretek között – kizárólag azokra a károkra terjed ki, amelyek a Szolgáltató vagy közreműködői felróható magatartásának közvetlen következményeként merülnek fel. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki különösen:
  • közvetett, következményi vagy járulékos károkra, ideértve különösen az elmaradt hasznot, jövedelmet vagy egyéb gazdasági hátrányt;
  • a Szolgáltatás jellegéből fakadó, szakmailag el nem hárítható kockázatok körébe tartozó károkra;
  • a Páciens közrehatására, magatartására vagy mulasztására visszavezethető károkra. 

 

  1. A Páciens a Szolgáltató Szolgáltatásait saját elhatározása és döntése alapján veszi igénybe, és tudomásul veszi, hogy minden orvosi vizsgálat, beavatkozás és kezelés magában hordoz bizonyos kockázatokat. A Páciens tudomásul veszi, hogy mindazon kockázatokat, amelyekért a Kezelőorvos nem tehető felelőssé, a Páciens köteles viselni. 

 

  1. A Páciens kifejezetten tudomásul veszi, hogy az egészségügyi szolgáltatás nem eredménykötelem, hanem gondossági kötelem, így a Szolgáltató nem vállal kötelezettséget meghatározott gyógyulási eredmény elérésére. A Páciens tudomással bír arról is, hogy a gyógykezelés eredménye, valamint annak időtartama egyénenként eltérő lehet, és a gyógyulás menete az átlagostól eltérhet; az ebből eredő következményekért – ideértve különösen a várt eredmény elmaradását vagy a gyógyulás elhúzódását – a Szolgáltató felelősséget nem vállal. A Szolgáltató nem garantálja a Páciens azonnali gyógyulását, a Szolgáltatás eredményességét vagy azt, hogy az eredmény teljes mértékben megfelel a Páciens elvárásainak.

 

  1. A Szolgáltató által nyújtott telefonos egészségügyi egyeztetés, ideértve az esetleges előzetes állapotfelmérést (triázst) is, a Páciens által közölt információkon alapul , és nem helyettesíti a személyes orvosi vizsgálatot. A Szolgáltató nem felel a telefonos egyeztetés alapján hozott döntések következményeiért, amennyiben: a rendelkezésre álló információk hiányosak vagy pontatlanok voltak, vagy a Páciens a javasolt további vizsgálatot, ellátást nem veszi igénybe.

 

  1. A Páciens köteles a Szolgáltatót az ellátás szempontjából lényeges valamennyi körülményről – különösen korábbi betegségeiről, fennálló állapotáról, gyógyszerszedéséről – legjobb tudása szerint teljeskörűen és valósághűen tájékoztatni. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért, amelyek abból erednek, hogy a Páciens tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, vagy valótlan, hiányos adatot szolgáltatott. A Páciens tudomásul veszi, hogy az együttműködési kötelezettség megszegése a kezelés eredményességét veszélyeztetheti, és az ebből eredő következményekért a Szolgáltató nem tartozik felelősséggel. Amennyiben az adatokat vagy információkat a Szolgáltató részére nem a Páciens, hanem harmadik személy szolgáltatja,, az ebből eredő pontatlanságokból vagy hiányosságokból fakadó következményekért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. 

 

  1. A Szolgáltató nem felel azokért a következményekért, amelyek abból erednek, hogy a Páciens a jelen Szerződésből eredő együttműködési kötelezettségét megszegi, így különösen, ha:
  • az orvosok vagy az ellátásban közreműködők utasításait nem tartja be;
  • az előírt gyógyszereket nem vagy nem az orvosi rendelvénynek megfelelően alkalmazza;
  • az előírt terápiát nem követi, illetve a javasolt kezelést nem veszi igénybe;
  • az ellátást visszautasítja, megszakítja vagy a kezelési folyamatot – különösen sorozatkezelést – megszakítja vagy késlelteti;
  • az elrendelt terápia mellett más egészségügyi szolgáltatótól további kezelést vesz igénybe, és erről a kezelőorvost nem vagy nem teljeskörűen tájékoztatja.

 

A fenti esetekben az ebből eredő valamennyi következmény és kockázat a Pácienst terheli, és az azokból eredő károkért a Szolgáltató felelőssége kizárt.

 

  1. Amennyiben a Páciens a vizsgálati eredmények megismerése érdekében nem jelentkezik a Szolgáltatónál az eredmények várható elkészültét követően, az ebből eredő esetleges károkért a Szolgáltató nem felel.

 

  1. A jelen fejezetben foglalt rendelkezések célja a Szolgáltató felelősségének a jogszabályok által megengedett keretek közötti meghatározása. A felelősség kizárása vagy korlátozása nem érinti azokat az eseteket, amelyekben a felelősség kizárását vagy korlátozását jogszabály nem teszi lehetővé. 

 

  1. A Szerződés megszűnése

    1. Az Előfizetés határozott időtartamra, az éves díj Szolgáltatóhoz történő beérkezésétől számított 365 napra jön létre. Az Előfizetés a határozott idő lejártával automatikusan megszűnik. A Szolgáltató az Előfizetés lejáratát megelőzően tájékoztathatja az Előfizetőt a meghosszabbítás lehetőségéről és feltételeiről, azonban az Előfizetés meghosszabbítására kizárólag az Előfizető erre irányuló kifejezett nyilatkozata és a vonatkozó díj megfizetése alapján kerülhet sor. 

 

  1. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy az Előfizetés határozott időtartamára tekintettel azt rendes felmondással az Előfizetés időtartama alatt egyik Fél sem jogosult megszüntetni. Az Előfizetés szüneteltetésére, felfüggesztésére vagy időtartamának meghosszabbítására nincs lehetőség. Az Előfizetés alapján fel nem használt szolgáltatások a következő időszakra nem vihetők át, és az Előfizetés keretében foglalt Szolgáltatások igénybevételének részleges vagy teljes elmaradása, önmagában nem alapoz meg díj-visszatérítési vagy díjcsökkentési igényt 

 

  1. Az Előfizetés megszűnik:
  1. a határozott időtartam lejártával;
  2. a Felek közös megegyezésével;
  3. rendkívüli felmondással, a jelen ÁSZF-ben meghatározott feltételek szerint;
  4. jogszabályban meghatározott egyéb esetben.
  1. A Felek az Előfizetést rendkívüli felmondással kizárólag akkor jogosultak megszüntetni, ha a másik Fél a szerződésből eredő lényeges kötelezettségét súlyosan megszegi, és a szerződésszegést írásbeli felszólítás ellenére, az abban megjelölt észszerű határidőn belül nem orvosolja, vagy ha a szerződés fenntartása egyéb okból a Fél számára nem várható el. A rendkívüli felmondást írásban, indokolással ellátva kell közölni.

 

  1. A fenti XIII. 4. pont szerinti körbe tartozó, különösen súlyos szerződésszegésnek vagy olyan körülménynek minősülhet, amely a szerződés fenntartását a Szolgáltatótól nem teszi elvárhatóvá különösen, ha az Előfizető vagy a Kedvezményezett:
  1. az ÁSZF rendelkezéseit súlyosan vagy ismételten megszegi;
  2. a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges valós és teljes körű adatszolgáltatási vagy együttműködési kötelezettségét megszegi;
  3. a Rendelő működését, más páciensek ellátását vagy a személyzet munkavégzését veszélyezteti vagy akadályozza;
  4. a Szolgáltató munkatársaival, közreműködőivel vagy más páciensekkel szemben olyan magatartást tanúsít, amely miatt az együttműködés fenntartása a Szolgáltatótól nem várható el;
  5. esedékes fizetési kötelezettségét felszólítás ellenére sem teljesíti;
  6. az Előfizetéssel vagy a Szolgáltatások igénybevételével visszaélésszerűen él.

 

  1. A fenti XIII. 4. pont szerinti körbe tartozó, különösen súlyos szerződésszegésnek vagy olyan körülménynek minősülhet, amely a szerződés fenntartását az Előfizetőtől nem teszi elvárhatóvá különösen, ha a Szolgáltató:
  1. a Szolgáltatások nyújtását neki felróható okból ismételten vagy tartósan nem biztosítja;
  2. a Szolgáltatást a jelen ÁSZF-ben foglalt lényeges feltételeknek nem megfelelően nyújtja;
  3. a Szolgáltatás igénybevételét indokolatlanul megtagadja vagy ellehetetleníti;
  4. a Szolgáltatással összefüggő lényeges tájékoztatási kötelezettségének nem tesz eleget;
  5. egyéb módon olyan súlyos szerződésszegést követ el, amely a jogviszony fenntartását az Előfizetőtől nem teszi elvárhatóvá.

 

  1. Rendkívüli felmondás esetén a Felek kötelesek egymással elszámolni. Az elszámolás során figyelembe kell venni különösen az Előfizetés alapján már igénybe vett Szolgáltatásokat, az Előfizetésből ténylegesen felhasznált keretet, valamint az esetlegesen fennálló díjfizetési kötelezettségeket. A Szolgáltató nem köteles visszatéríteni olyan díjrészt, amely már nyújtott vagy igénybe vett Szolgáltatás, illetve az Előfizetés alapján biztosított hozzáférés ellenértékének minősül.

 

  1. Az egyes egészségügyi szolgáltatások tekintetében a Szolgáltató és a Páciens között létrejövő egyedi egészségügyi szolgáltatási jogviszony az adott ellátás teljesítésével, illetve az ahhoz kapcsolódó szükséges dokumentáció, tájékoztatás és észszerű utókövetési tevékenység lezárásával megszűnik.

 

  1. Az egyedi egészségügyi szolgáltatási jogviszony megszűnik továbbá, ha:
  1. a Páciens az ellátást visszautasítja vagy beleegyezését visszavonja;
  2. a Páciens ellátása a Szolgáltató szakmai kompetenciáján vagy szolgáltatási körén kívül esik, és a Páciens más egészségügyi szolgáltatóhoz irányítása indokolt;
  3. az ellátás folytatása orvosi vagy szakmai okból nem indokolt vagy nem lehetséges;
  4. a Szolgáltató jogszabály alapján jogosult vagy köteles az ellátást megtagadni vagy megszüntetni;
  5. a Felek között az adott ellátás tekintetében a jogviszony egyéb okból megszűnik.

 

  1. Az egyedi egészségügyi szolgáltatási jogviszony megszűnése nem érinti az Előfizetés fennállását, kivéve, ha az Előfizetés megszűnésének feltételei is fennállnak.

 

  1. Az Előfizetés vagy az egyedi egészségügyi szolgáltatási jogviszony megszűnése nem érinti a megszűnést megelőzően keletkezett fizetési kötelezettségeket, valamint az ÁSZF azon rendelkezéseinek hatályát, amelyek jellegüknél fogva a megszűnést követően is alkalmazandók, így különösen a díjfizetésre, felelősségre, adatkezelésre, orvosi titoktartásra, panaszkezelésre és jogviták rendezésére vonatkozó rendelkezéseket.

 

  1. Záró rendelkezések

    1. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, így különösen a Ptk., az Eütv., valamint az irányadó fogyasztóvédelmi, adatvédelmi és egészségügyi ágazati jogszabályok rendelkezései alkalmazandók.

 

  1. A jelen ÁSZF rendelkezéseit az Előfizetőre, a Kedvezményezettre és a Páciensre az adott jogviszony jellegének megfelelően kell alkalmazni. Az Előfizetésre vonatkozó rendelkezések az Előfizető és a Szolgáltató közötti jogviszonyra, míg az egészségügyi ellátásra vonatkozó rendelkezések a ténylegesen ellátott Páciens és a Szolgáltató közötti egyedi egészségügyi szolgáltatási jogviszonyra irányadók.

 

  1. A Szolgáltató jogosult a jelen ÁSZF-et egyoldalúan módosítani. A módosított ÁSZF-et a Szolgáltató legalább 30 nappal a hatálybalépést megelőzően a honlapján közzéteszi, a Rendelőben elérhetővé teszi, továbbá a módosításról az aktív Előfizetőket elektronikus úton tájékoztatja. A módosítások – eltérő rendelkezés hiányában – a hatálybalépést követően létrejövő Előfizetésekre és igénybe vett Szolgáltatásokra alkalmazandók.

 

  1. A már létrejött Előfizetések lényeges feltételeit az ÁSZF módosítása az Előfizető hátrányára nem érinti, kivéve, ha a módosítás jogszabályváltozás, hatósági előírás, szakmai vagy betegbiztonsági ok miatt szükséges, vagy ha az Előfizető a módosítást kifejezetten elfogadja. Az egyes egészségügyi Szolgáltatások igénybevételére minden esetben az adott Szolgáltatás megkezdésekor hatályos ÁSZF rendelkezései irányadók.

 

  1. Fogyasztói jogvita esetén az Előfizető, illetve a Páciens jogosult a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez fordulni. A békéltető testületek elérhetőségei a www.bekeltetes.hu honlapon érhetők el. A Szolgáltató a békéltető testületi eljárásban a jogszabályok szerint együttműködik. A Szolgáltató általános alávetési nyilatkozatot nem tesz.

 

  1. A Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület:

Pest Vármegyei Békéltető Testület

Cím: 1055 Budapest, Balassi Bálint utca 25. IV/2.

E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu

Telefon: 06-1-792-7881 

Honlap: www.pestmegyeibekelteto.hu

 

  1. A Páciens és a Szolgáltató között az egészségügyi ellátással összefüggésben felmerülő jogvita peren kívüli rendezése érdekében bármelyik fél kezdeményezheti egészségügyi közvetítői eljárás lefolytatását az Eütv. 34. §-a, valamint az egészségügyi közvetítői eljárásra irányadó külön jogszabályok szerint. Az egészségügyi közvetítői eljárás igénybevétele önkéntes, és nem érinti a felek bírósághoz vagy más illetékes fórumhoz forduláshoz való jogát.

A felek az egészségügyi közvetítői eljárás lefolytatása iránti kérelmet a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamaránál terjeszthetik elő az alábbi elérhetőségeken:

 

Központi iroda: 1068 Budapest, Benczúr utca 47.

E-mail: titkarsag@miszk.hu

Telefon: +36-1/898-0335

Honlap: https://miszk.hu/

 

  1. Amennyiben a felek között felmerült jogvita peren kívül nem rendezhető, a jogvita elbírálására az általános hatáskörrel és illetékességgel rendelkező magyar bíróság jogosult.

 

  1. Amennyiben a jelen ÁSZF valamely rendelkezése érvénytelennek, hatálytalannak vagy végrehajthatatlannak minősül, az nem érinti az ÁSZF egyéb rendelkezéseinek érvényességét. Az érvénytelen, hatálytalan vagy végrehajthatatlan rendelkezés helyett a vonatkozó jogszabályi rendelkezések irányadók.

 

  1. A jelen ÁSZF rendelkezései nem értelmezhetők úgy, hogy azok a Pácienst jogszabály alapján megillető betegjogokat, fogyasztói jogokat vagy egyéb kötelezően biztosítandó jogokat kizárnák vagy korlátoznák.